Kultúrális ajánlatok blog

Terry Pratchett: Vadkanapó

admin — Mon, 25 Jul 2011 19:13:12 +0000

A könyv a korongvilág ciklus része. Egyik főszereplője a Halál unokája. Aki esetleg nem olvasta az előzménynek tekinthető könyveket, annak magyarázatként: A Hálálnak volt egy fogadott lánya, aki férjhez ment a halál kisinasához (Mort). Az ő lányuk lett így a halál “unokája”. Természetesen komoly szerepet kap maga a Halál is, valamint a varázslók. A cselekmény a Vadkanapó (Télapó) eltűnése körül forog. Pratchett szokásos humorát, szemléletmódját ebben a könyvében is örömmel üdvözölhetjük. Könyvei többségében a Halál számomra emberibb mint sok könyv emberi szereplői. Annak aprólékos kidolgozása, hogyan vett fel emberi tulajdonságokat, egy elvont eszmét megtestesítő “személy”, tökéletesen bemutatja Pratchett írói képességeit. Bár történetei egy elképzelt, teljességgel lehetelen világban játszódnak, szereplő sokkal emberibbek, mint korunk eggyes “műveinek” kidolgozatlan, hiheteltelen hősei. Néhány idézet kedvcsinálónak: “De az emberek tudatában mindig ott motoszkál valahol a dolgok kezdetének a kérdése. Hangosan elmélkednek arról, vajon hogyan jut be a munkahelyére a hókotró sofőrje, vagy hol néznek utána a helyesírási szótárak alkotói a szavak helyesírásának.” – És ott van a felirat, Rettentheő – állapította meg a Dékán. – Gondolom, olvasta. Tudja… a feliratot, amiben az áll, hogy: „Soha, semmilyen körülmények között ne nyissa ki ezt az ajtót!” – Persze, hogy olvastam – felelte az Egyetem Főrektora. – Maga szerint miért akarom kinyitni? – Ööö… miért? – kérdezte az Újkeletű Rúnák Adjunktusa. – Természetesen azért, hogy megtudjam, miért akarták bezárni. Az író megjegyzése: Ebben a párbeszédben szinte minden benne van, amit az emberi civilizációról tudni érdemes. Legalábbis azokról a részeiről, amik nem a tenger mélyén találhatóak, nincsenek elkerítve, és nem száll belőlük a füst.

Werner Freund: Farkasember

admin — Mon, 13 Sep 2010 09:25:22 +0000

Bár ez a könyv elsősorban farkasokról szól, szinte többet tudtam meg a kutyákról, mint a kutya témájú könyvekből. Feltétlenül ajánlom mindenkinek, akit érdekel a természet, szereti az állatokat, különösen a kutyákat.

Fülszöveg:

A könyv valódi kuriózum. Szerzője tizenöt éven át szinte fajtabeliként élt együtt a farkasokkal különböző falkákban. Először játszótársként nevelt farkaskölyköket, majd fokozatosan átvette a farkasszülők szerepét. Együtt vadászott velük, részt vett a falkán belüli rangok eldöntésében, ahol saját magának is helyt kellett állnia. Ehhez azonban maradéktalanul alkalmazkodnia kellett a farkasok életformájához, számos emberi szokásról le kellett mondania.
A könyv a farkasokkal töltött időszakról szóló részletes beszámoló. Érdekességén túl olvasmányosságával is lebilincsel. Megismerhetjük a farkasok természetét, szokásait, “lelkét”. Olvashatunk ember és farkas kapcsolatáról, kutyák és farkasok rokonságáról. A könyvet sok színes és fekete-fehér, témájában páratlan felvétel illusztrálja.
Ne féljünk a farkastól – ajánlja a szerző – hagyjuk élni, ne vadásszunk rá, amíg lehet.

Terry Pratchett: Kisistenek

admin — Sat, 07 Aug 2010 22:43:01 +0000

Pratchett igen sok könyvében érinti a vallás témáját. Némelyik könyvében, mint ebben is, központi szerepet kap. Ami nekem legjobban tetszik az, hogy bár írásaiban a legtöbbször humorosan, esetleg ironikusan viszonyul a vallásokhoz, mégsem teszi ezt soha bántóan. Ha kifigurázza is a szereplőit, akár az isteneket is, mindig az az érzésem, hogy ezt sok-sok szeretettel teszi. Úgy érzem, egészen különleges világképe van, és ezt próbálja könyvein keresztül megosztani velünk. Nála még a Halál is szimpatikus figura. Ennek ellenére, többekkel egyetértve úgy érzem, ez az egyik legkomolyabb műve. Bizony, nem nehéz párhuzamot vonni a keresztény valláskegyetlen túlkapásai és a Nagy Isten Om vallása között. Viszont arra is utal hogy a hiba nem a hitben keresendő, hanem abban a hierarchikus szervezetben, amely az emberek és a hitük közé áll.

Idézetek:

Az a gond, ha isten vagy, hogy nincs senki, akihez imádkozhatnál.

Az Istent csupán a megszokás gépies módján félték, ám Vorbist rettegték. (az inkvizíció vezetője)

A mágus (The Illusionist)

admin — Sat, 07 Aug 2010 21:12:27 +0000

Én “Az illuzionista” címen találkoztam a filmmel először, de “A mágus (The Illusionist)” címmel találtam rá a neten. A mágus (The Illusionist) egy Oscar-díjra jelölt 2006-ban bemutatott filmdráma. Írta és rendezte Neil Burger. A főszerepekben Edward Norton, Jessica Biel, és Paul Giamatti láthatók. A film történetét Steven Millhauser Eisenheim the Illusionist című novellája ihlette. A 20. század fordulóján játszódik Bécsben, főhőse Eisenheim (Edward Norton), egy színpadi illuzionista.(Port)
A filmet a 2006-os Sundance Filmfesztiválon mutatták be, részt vett a Seattle Nemzetközi Filmfesztiválon, korlátozott bemutatójára az USA-ban 2006. augusztus 18-án került sor, majd szeptember 1-jétől kezdték országosan, szélesebb körben vetíteni. Magyarországon DVD formátumban adták ki 2009. március 18-án. Az alábbiakban kiemelek néhány részletet a filmből, amitől a szívemhez nőtt. A film részletek a youtube-on vannak, Ott nagyobb méretben is meg lehet nézni, csak rá kell kattintani a filmre kétszer.watch?v=nCI4Y523HwE&feature=player_embedded.

Ez volt az első részlet, amitől elakadt a lélegzetem. Mindig is szerettem a misztikus dolgokat, és mindez így beágyazva a film történetébe. Döbbenetes a látvány. És ez a motívum szinte az egész filmen keresztűl vonul. A lényeg, hogy soha nem fogjuk biztosan megtudni, hogy egy sima bűvésztrükk volt, vagy illúzió, vagy…

Ez a jelenet Arthur király legendájára céloz, a kőbe ágyazott karddal. A legenda lényege, hogy csak az arra érdemes, leendő nagy király tudja kihúzni a kardot. A filmben az osztrák trónörökös az, akinek ki kéne tudnia húznia a kardot. Előtte többen megpróbálják, nekik persze nem sikerül.watch?v=_a_OwDnDiec&feature=player_embedded

Tartalom:

A film a történet közepén kezdődik, amikor Uhl főfelügyelő (Paul Giamatti) elbeszéli Eisenheim történetét Leopold hercegnek. Uhl meglátogatja a színházat, ahol Eisenheim fellép és előadása során szellemek idéz meg. A történet alakulását később is Uhl szemével követjük nyomon, aki minden információt megszerzett Eisenheimmel kapcsolatban, egészen a gyermekkorától kezdve.
Eisenheim gyermekként Eduard Abramovics néven született egy Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó településen egy bútorasztalos fiaként. Egyik nap, amint a mezőn sétált, találkozik egy fánál egy ott pihenő bűvésszel, aki különféle trükkökkel kápráztatja el. A fiú (Aaron Johnson) elhatározza, hogy ő is bűvész lesz. Ebben az időben szerelmes lesz von Teschen hercegnőbe (Eleanor Tomlinson), aki a közeli kastélyban él a szüleivel, akiknek a fiú apja különféle asztalosmunkákat végez.
A fiatal Eisenheim készít Sophie-nak fából egy kis nyakba akasztható ládikát, amit rejtett módon lehet csak kinyitni. A kis doboz a fiú fényképét rejti.
Bár kettejüket tiltják egymástól, hiszen a leány nemesi származású, a fiú pedig csak egy kézműves fia, ők a közeli erdőben egy titkos rejtekhelyen találkoznak, és azt tervezik, hogy egy távoli országba szöknek, ahol a fiú kitanulhatja az igazi mágiát. Sophie is vele akar menni, azonban egyik alkalommal a rendőrség megtalálja a rejtekhelyen a fiatalokat, és Sophie-t visszaviszik a kastélyba. Eisenheim ezek után vándorútra indul, ami 15 évig tart, majd Bécsben tűnik fel. Ekkor már az illúzió mestere, aki színházakban lép fel, nagy sikerrel. Egyik előadásán egy önkéntes szerepére Leopold Sophie-t kíséri a színpadra, azonban a lány nem ismeri fel a fiút. Előadás után Leopold herceg és kísérete találkozik Eisenheimmel, ahol kiderül, feleségül fogja venni Sophie-t, egyúttal meghívja Eisenheimet, hogy tartson a hercegi palotában egy előadást. Eisenheim szerét ejti, hogy titokban találkozzon Sophie-val, aki felismeri őt, amikor a titkos ládikáról kérdezi, amit ő készített neki. Kiderül, hogy a ládikát Sophie most is a nyakában hordja. A közelgő házasság kapcsán vitatkozni kezdenek, majd Eisenheim megcsókolja a lányt. Sophie nem szerelemből megy férjhez Leopoldhoz, hanem ez a két család érdeke, egyúttal Leopold politikai céljait szolgálja. Leopold ugyanis a trónra tör, és tudja, hogy ha Sophie a felesége lesz, a magyarok könnyebben elfogadják őt uralkodójuknak. Eisenheim meg akarja szöktetni a lányt, azonban a fenti szituáció ismeretében kevéssé valószínű, hogy Leopold belenyugodna a trón elvesztésébe. A hercegi palotában tartott előadás során Eisenheim először az uralkodó, Ferenc József arcképét varázsolja elő (akitől Leopold el akarja venni a trónt), majd Leopoldot kínos helyzetbe hozza a saját kardjával, amit láthatólag nem tud felemelni. Leopold ezek után utasítást ad a főfelügyelőnek, hogy tartóztassa le Eisenheimet, bármilyen ürüggyel.
Leopold megtudja Uhltól (aki a pár minden lépését szemmel tartja az emberein keresztül), hogy ők ketten titokban találkoztak. Részegen megvádolja és megüti Sophie-t, aki közli vele, hogy nem lesz a felesége, és nem vesz részt a trónbitorlási akciójában. Sophie kirohan a szobából, Leopold kivont karddal utána megy, majd az istállók felől egy kiáltást hallunk, és Sophie a lova nyakára borulva ellovagol. A lovat másnap megtalálják véresen, és rendőrségi keresés után Sophie kihűlt teste is előkerül a patakból – a nyakán egy kardvágás nyoma látszik.
Leopold királyi személye támadhatatlan az ügyben, bár a nép azt rebesgeti, hogy már korábban is megölt egy asszonyt, aki a szeretője volt. Eisenheim kétségbeesik a veszteség után, és abbahagyja az előadásokat. Uhl letartóztat egy embert, aki beismeri a gyilkosságot, azonban Uhl tisztában van vele, hogy nem az igazi tettest fogták el.
Eisenheim egy idő után új előadásra készül, ezúttal halottak szellemeit idézi meg (ezt a részt látjuk a film elején). Egy inasfiú és egy gyermek megidézése után (akin a nézők keze keresztülhatol) az egyik előadáson Sophie jelenik meg. Látszólag nem tudja, hol van, a közönség azonban kérdéseket tesz fel neki, amik Leopoldra irányulnak, mint lehetséges gyilkosra.
Uhl megszakítja az előadást és beviszi Eisenheimet kihallgatásra, azonban nincs mivel megvádolnia, hiszen sem Eisenheim, sem a szellem nem vádolta meg Leopoldot, csak a közönség (akik ide is elkísérik Eisenheimet). Végül Eisenheim kimegy az erkélyre, és arra szólítja fel a lent tartózkodókat, hogy menjenek békével haza, szeretteiket nem tudja feltámasztani, és mindaz, amit láttak, csak trükk volt. Uhl ezek után kénytelen elengedni Eisenheimet, hiszen ismét nincs mivel megvádolnia, mert sem felségárulást sem halottak megidézését nem követte el. Leopold elhatározza, hogy álruhában meglátogatja az előadást. Eisenheim újból megidézi Sophie-t, aki elmondja, hogy aki megölte, az a teremben van (vagyis nem lehet az, akit letartóztattak). A közönség forrong és újból Leopoldot vádolja. Uhl felmegy a színpadra és le akarja tartóztatni Eisenheimet, azonban a keze áthatol a testén, végül Sophie és Eisenheim is eltűnik a levegőben. Uhl átkutatja Eisenheim műhelyét, ahol különféle kellékeit tartja, és megtalálja a “Narancsfa” trükkjének dossziéját, amit Uhl korábban látott, de nem tudott rájönni, mi a titka. A dossziéban azonban csak a Sophie nyakában lógó kis ládika összerakásának rajzai vannak. Ekkor visszakerülünk a film kezdő képsoraihoz: Uhl elmondja Leopoldnak, hogy a nyomozás során rá nézve terhelő bizonyítékokat talált, például a kardjából származó ékkövet és Sophie ládikáját az istállóban találta meg. Leopold először megpróbálja különféle hatalmi pozíciók ígéretével hallgatásra bírni Uhl-t, azonban kiderül, hogy ő már értesítette a császárt és testőrségét a felségárulás tervéről. Amikor a császári őrség megérkezik a palotába, Leopold összeomlik és öngyilkos lesz. Uhl elhagyja a palotát. Kis idő múlva egy fiú átad neki egy borítékot, amiben a „Narancsfa” trükkjének igazi dossziéja van. Kis szerkezeteket, rugókat, csapokat látunk, amik azt a hatást keltették, hogy a fa kinőtt a földből. Uhl a fiú után kiált, hogy ki adta neki a borítékot, ő megnevezi Eisenheimet és egy távozó alakra mutat. Uhl követi Eisenheimet az állomásig, közben montázsszerűen képek villannak fel előtte, és összeállnak az apró részletek. Rájön, hogy Sophie megölése csak egy jól kivitelezett illúzió volt, amit Eisenheim azért talált ki, hogy együtt lehessen szerelmével és Leopold ne álljon az útjukba (mellesleg a trónbitorlás kísérletét is meghiúsította).
Eközben Eisenheim megérkezik egy kis tanyára, ahol Sophie vár rá.

Walter Lord: Hihetetlen győzelem

admin — Sat, 07 Aug 2010 20:25:33 +0000

Vélemény:

Nagyon nagyra értékelem. Nekem úgy tűnik, hogy történelmileg hiteles, pontos, és mégis olvasmányos. Megdöbbentő volt számomra, hogy a második világháború legnagyobb tengeri ütközetének kimenetele, mely döntő fontosságú volt abban az időben, ilyen kevésen múlt. Egyik legjobb haborús könyv. Történelemhez kapcsolódóan ajánlott olvasmányá tenném.

Fülszöveg:

1941. december 7-én reggel súlyos csapás érte az Egyesült Államok csendes-óceáni flottáját. Alighogy eltávoztak Washingtonból a japán kormány tárgyaló megbízottjai, amikor a japán haditengerészet egységei – elsősorban anyahajókról felszálló repülőgépek – váratlan támadást intéztek a Pearl Harbor-i támaszpont ellen, és megsemmisítették az amerikai flotta büszkeségeit. Ez volt a csendes-óceáni háborúnak az amerikaiakra nézve szomorúan végződő nyitánya.
Az amerikai flottának még arra sem volt ideje, hogy a csapásból felocsúdjon, amikor Japánban már újabb csapásra készülődtek. Yamamoto tengernagy, a híres Togo tengernagy tanítványa és a japán flotta legnagyobb tekintélyű vezetője, akinek fejében az új csapás terve megszületett, az eddig elért japán sikerektől megrészegülve most az előbbinél jóval messzemenőbb célt tűzött maga elé: az amerikai flottatámasztponttól kicsalogatja az Egyesült Államok még meglevő haditengerészeti erőit, lesállásból megsemmisíti őket, elfoglalja Midway-szigetet, ezt a Csendes-óceán közepén fekvő amerikai támaszpontot, és ezáltal megnyílik előtte az út az Egyesült Államok nyugati partja felé…
A japánok elbizakodottsága olyan mértékű volt, hogy még a legelemibb biztonsági intézkedésekről is megfeledkeztek, elhanyagolták a felderítést, nem ismerték az amerikai flotta erejét, sem hadmozdulatait. Az amerikai hírszerző szolgálat viszont hangyaszorgalommal gyűjtötte az adatokat, és a sok mozaik-darabból kialakult a nagyszabású japán támadás képe.
Az amerikai fél – természetesen – megtette ellenintézkedéseit, és így kiesett a legfontosabb tényező, amelyre a japánok számításukat alapozták: a meglepetés. Elkezdődött a csendes-óceáni háború legnagyobb tengeri ütközete, amely a japán flotta színe-virágának a teljes megsemmisülésével végződött. Olyan veszteség volt ez, amelyet a japán flotta többé sohasem tudott kiheverni.
A szerző, akit szinte megbabonázott a tenger óriásainak ez az egyedülálló összecsapása, lebilincselő érdekességgel írja le a mindössze három napig tartó, eseményekben gazdag küzdelmet, ahol szinte minden órában történt valami izgalmas vagy éppen drámai esemény. Nem sajnálta a fáradságot, több mint 30000 mérföldet utazott Tokióba, Washingtonba, Hawaiibe és Midwayre, a harcok közel 400 túlélőjével beszélgetett, hogy első kézből származó értesüléseket szerezzen, és hitelesen írhassa le az eseményeket. Könyve a szakmai hozzáértés, a pontosság és a publicista elhivatottság kiemelkedő terméke, amely szinte ugyanolyan drámai feszültséget kelt az olvasóban, mint amilyen a harc egykori résztvevőit töltötte el; aggódik az egyszerű hősök sorsáért, és a legyőzöttek iránt is feltámad benne a rokonszenv.

Wilbur Smith: Éhes, akár a tenger

admin — Sat, 07 Aug 2010 20:10:59 +0000

Vélemény:

Wilbur Smith több könyvét is olvastam, de ez ragadott meg a legjobban. Bár a vége felé egy egészen picit erőltetettnek éreztem azt, ahogy a katasztrófa bekövetkezett, és ahogyan az lejátszódott, ennek ellenére szinte nem tudtam letenni. Nagyon olvasmányos szórakoztató.

Fülszöveg:

„Mintha maga a levegő lobbant volna lángra. A tengerfelszíne fehéren izzott, és még a füstfelhők is égtek, amint a belsejükben felhalmozódott oxigén és széngáz keveréke felrobbant. Évtizedekkel ezelőtt egyszer már egy egész város vált egy hasonló apokalipszis martalékává. Ezt a tűzözönt azonban negyedmillió tonna illékony folyadék keltette életre.”
Hajótörés, hurrikán, jéghegyek dióhéjként összeroppanó, gigászi tankhajók kergetik a regény hőseit a biztosnak látszó halálba. Mögöttük azonban még veszélyesebb elemek kavarognak: emberi kapzsiság és hatalomvágy, féltékenység és bosszú. Ha Nick Berg és vakmerő, gyönyörű társa, Samantha nem száll szembe a gonoszsággal, bármi megtörténhet, Nick elvesztheti gyermekét, szerelmét, hajóbirodalmát. A világ elvesztheti élő és éltető tengereit.
A regény olyan magával ragadó és lenyűgöző, mint egy vihar az óceánon.

Wilbur Smith

admin — Sat, 07 Aug 2010 20:01:18 +0000

Az alábbiak nagyrészt a Wikipédiából átvettek.

Élete:

Gyermekkorában, 18 hónaposan elkapta a maláriát, majd tíz nap alatt kigyógyult belőle. Egy farmon nőtt fel, gyermekkorában sokat vadászott és túrázott. Az édesanyjától kapott könyvek felkeltették az érdeklődését a könyvek és az írás iránt, de apja lebeszélte róla. Wilbur a Cordwalles Preparatory Schoolba, járt Michaelhouseban, Natal-ban. Majd a Rhodes Egyetemen-re jelentkezett, hogy újságíró lehessen, de apja tanácsára könyvelő lett. 1964-ben publikálta első regényét a Amikor az oroszlán zabál (When the Lion Feeds)-t, miközben a Salisbury Inland Revenue-nak dolgozott.

Könyvei:

Courtney-sorozat
Egyiptomi-sorozat
Ballantyne-sorozat
A sorozatokon kívüli könyvek:
Elsötétült Nap (The Dark of the Sun) 1965
Kiálts rá az ördögre (Shout At the Devil) 1968
Aranybánya (Gold Mine vagy Gold) 1970
Gyémánt vadászok (The Diamond Hunters) 1971
Napmadár (The Sunbird) 1972
Égi sas (Eagle in the Sky) 1974
A tigris szeme (The Eye of the Tiger) 1975
Jön a farkas (Cry Wolf) 1976
Éhes akár a tenger (Hungry As the Sea) 1978
Vad igazság (Wild Justice) 1979
Elefántsirató (Elephant Song) 1991

Megnősült két gyermeke született, ezután könyvszakértőként dolgozott tovább. A házasság 24 éves korában ért véget. 1964-ben miután kiadta első regényét újra megnősült, de ez a házasság sem lett tartósabb az előzőnél. 1971-ben harmadszor is megnősült, Danielle Thomas-t vette el, aki vezérfonalként szolgált könyvei megírása során egészen 1999-ben bekövetkezett haláláig. 2000. májusában Tádzsikisztánban vette feleségül Mokhiniso Rakhimovát.

David Gemmell

admin — Sat, 07 Aug 2010 19:57:55 +0000

David Gemmell első regénye, a Legenda 1984-ben jelent meg. Azóta számos bestsellere látott napvilágot, köztük a Drenai saga, a Jon Shannow regények és a Hatalom Kövei sorozat. Számosan akadnak, akik a kortárs brit heroikus fantasy koronázatlan királyának tartják.

Legenda
Király a kapun túl
Árnyjáró
A farkas birodalma
Árnyak hőse
Legendás Druss első krónikája
Haláljáró legendája
Fehér farkas
Kallódó hősök
A tél harcosai
A nappal és éjjel kardjai
Kard a viharban
Éjféli sólyom

Aánlott linkek:

David Gemmell rajongók oldala

Gáspár András

admin — Sat, 07 Aug 2010 18:36:54 +0000

Több néven is jelentek meg könyvei, ezért sokan nem is tudják, hogy milyen termékeny író. Nekem az az érzésem, hogy a könyvek minősége és a szerzői (ál)név között mintha lenne összefüggés.

Legjobbnak a saját neve alatt megjelent könyveit tartom.

Kiálts farkast (1990)
Két életem, egy halálom (1999)
Ezüst félhold blues (1991, 2007)

De Wayne Chapman, neve alatt megjelent könyvei között is van ami nagyon tetszett.

Tier nan Gorduin ciklus

A Halál havában
Észak lángjai

és még igen sok egyéb könyv. Javaslom a Wikipédia idevonatkozó cikkét

Zsoldos Péter: A holtak nem vetnek árnyékot

admin — Sat, 07 Aug 2010 18:13:41 +0000

Az elképesztő fordulatok már önmagában elég lenne ahhoz, hogy élvezetessé tegye, de a végső csattanó valóban mellbeverő. Ehhez talán Pierre Boulle: A majmok bolygója c. könyvét tudnám hasonlítani. Annak a végén éreztem úgy, mintha fejbe vertek volna. A benne viszonylag részletesen leírt utópisztikus társadalom, valamint maga a konfliktus helyzet önmagában véve is elég, hogy a Sci-fi kategóriába IS besorolhassuk! Csak annyit tennék még hozzá, hogy semmi bajom azzal, ha valakinek nem tetszik egy könyv. De ez messze kimagaslik az átlagos könyvek közül.